Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio
Bio

Bio

Szegeden születtem 1984-ben, zenész család sarjaként. Zenei tanulmányaimat hét évesen kezdtem a helyi Király-König Péter állami zeneiskolában zongora szakon, két évvel később pedig már klarinét szakos növendékként folytattam. Tanáromnak, Baranyai Györgynek köszönhetően 1997-ben I. helyezést értem el Budapesten a 7. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyen. 1999-ben felvételt nyertem a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, Maczák János klarinét tanszakára. Első külföldi fellépéseim a konzervatórium szimfonikus zenekarával Svájcban, majd az akkori klarinétegyüttesünkkel Ausztriában történtek. Szimfonikus- és kamarazenét többek között nagybátyámtól, Pusker Imrétől tanultam.
A középiskola elvégzése után 2003-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lettem. Az akkori Nemzeti Filharmonikus Zenekar klarinétművésze, Varga István növendékeként szereztem tanári diplomát 2008-ban. A főiskolai évek alatt számos zenekar és zenei produkció résztvevője voltam. Játszottam többek között a Voce D`Amore Klarinétzenekarban és az egyetem szimfonikus zenekarában (2005-2006). A klarinét mellett ekkor már szoprán- és altszaxofonon is játszottam az Antal Gábor Groupban (2006), a Kecskemét Jazz Orchestrában (2005-2006) és a Szaximét Szaxofon Kvartettben (2004-2005). Klasszikus zenei tanulmányaim befejeztével 2006-ban szerződést kaptam Németországba, a Bad wörishofeni Musica Hungarica szalonzenekarba, amelynek három évig oszlopos tagja voltam. Ezt követően zenetanárként Landsbergben, Kauferingben, majd bajorország fővárosában, Münchenben kaptam zeneiskolai állásokat. 2013-ban felvételt nyertem a Hochschule für Musik und Theater München jazz szaxofon szakára, ahol Prof. Florian Trübsbach volt a tanárom. Jelenleg is működő zenekaraimmal (Christos Asonitis Kvintett, Monaco Jazz Club Big Band, Mark Pusker Kvartett, Brasil Art Orchestra, Nuage Trió stb.) több éve országszerte koncertezünk. 2019-ben jelent meg az első önálló lemezem "Circles in Time" címmel, az osnabrücki TimeZone lemezkiadó gondozásában.
....2012 óta Münchenben élek. folyt.köv.

KONCERT- és LEMEZFELVÈTELEK, melyeken volt szerencsém közreműködni:

-2005 "Blue Chip" - lemezfelvétel, Kecskemét Jazz Orchestra (Classic-Sound Hangstúdió, Budapest).
-2006 "Lendvay Kamilló: Tsunami" c. darabjának stúdiófelvétele- Kiskunfélegyházi Koncertfúvószenekar (Magyar Rádió, Budapest).
-2008 "New Orleans Karnevál"Koncert-show a Chameleon Big Banddel, (IBS Stage Budapest).
-2014 "Adolphe Sax 200." Jubileumi koncert- és rádiófelvétel Bayerische Rundfunk, (Hochschule für Musik und Theater München)
-2015 "Intuition" -Florian Kohlscheen Quartett (Gasteig München).
-2017 "So oder so ist das Leben" -Schellack Ensemble (A-Level Music Records, München).
-2017 "Demo" - Gentle Moods (Realistic Sound, München).
-2018 "An Ode To The Light -Christos Asonitis Quintett (Gasteig, München).
-2019 "Circles in Time" -Mark Pusker Quartett (Realistic Sound, München).
-2020 "Live Stream Stúdiósession" - Monaco Jazz Club Sextett (Mastermix Studio, München).
Folyt.köv.

ZENEKAROK :

-Szaximét Szaxofon Kvartett (2004-2005)

  • Kecskemét Jazz Orchestra (2005-2006)
    -Antal Gábor Group (2006)
  • Kurorchester Bad Neuenahr (2005 augusztus-október)
  • Serenade Orchester Bad Herrenalb (2006 június-október)
  • Kurorchester Musica Hungarica Bad Wörishofen (2006 december-2007 október)
    -Kurorchester Musica Hungarica Bad Wörishofen (2008 május- 2010 március)
    Folyt. köv.